Bibliai számok
Páli Zsuzsanna
A Biblia a legszélesebb körben olvasott könyv a világon. Sokan úgy vélik, hogy a szent iratban rendszeresen felbukkanó számok titkos információkat hordoznak.
A Biblia ószövetségi része héberül íródott, a szent szöveg minden betűjének számértéke is volt, mivel a héber betűk egy-egy számot is jelképeztek. A mai számmisztika gyökerei is visszavezethetők ide.
1
A keresztény és zsidó vallás szerint az 1-es, az Isten száma. Isten, mint az egyetlen igazság, a kezdet, az eredet. Az egységet, a teremtő erőt, a szentséget képviseli.
3
A teljesség száma, az Atya, Fiú, Szentlélek egysége. A vízözön után Noé három fia népesítette be a Földet.
4
A teremtett világ, a Föld száma. A numerológiában is a Föld bolygót kapcsoljuk ehhez a számhoz. Az Úr angyalai vigyázzák a 4 égtáj felől a Földet. A 107. zsoltárban pedig arról van szó, hogy az Úr összegyűjti megváltottait kelet, nyugat, észak és a tenger felől. Dániel próféta két hatalmas ércszobor formájában ábrázolja a 4 világbirodalmat. Szent Péter négy dolgot sorol fel, mely a nagy világégésnél recsegve-ropogva szétbomlik: az eget, az elemeket, a földet és a rajta lévő alkotásokat.
7
A teremtő erőt szimbolizálja. 7 nap alatt teremtette Isten a világot. A vízözön után Isten megígéri Noénak, hogy nem lesz ilyen többé, ennek szimbóluma a 7 színből álló szivárvány.
8
A megújulás száma. A numerológiában is a 8-as sorsmisszió számú emberek, főnixként képesek minden bajból, nehézségből megújulni.
Jézus nyolcszor szól így Szent János evangéliumában: „Én vagyok az élet kenyere, a világ világossága, az ajtó, a jó pásztor, a feltámadás és az élet, az út, az igazság és élet, az igazi szőlőtő, és aki önmagamról teszek tanúságot.”
22
A számmisztika szerint mesterszám, a Bibliában is kiemelt jelentősége van, a körrel hozzák összefüggésbe, ami a teljesség szimbóluma.
A héber ABC 22 betűből áll.
666
A fenevad száma. A 666 Néró császárhoz is köthető, aki kegyetlen keresztény üldözésével vált híressé. Ő végeztette ki Pál és Péter apostolokat is. Néró nevének héber átírása szerint a betűk értéke pontosan kiadja a 666-ot.
Újabban azt feltételezik, hogy a 666 a világot behálózó internet hálózatra a www-re utal. A w-nek a héber nyelvben 6-os számértéke van, ami egymás után állva 666-ot ad.
A cikk megosztása más weboldalon, kizárólag pontos forrásmegjelöléssel történhet.